I. Kor 2,9-10 „Amiket szem ne látott, fül nem hallott és emberek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által.”

Ha pedig a törvény előtt élő emberek hanyagságuk miatt a bűn fertőjébe kerültek, gondold meg, mi lesz velünk, akik nagyobb küzdelemre vagyunk hivatva, ha nem vigyázunk szigorúan magunkra és megelőzve a bajt, nem oltjuk el a bűn szikráját, mielőtt az még hatalmas lángokká gyulladna.

Megkaptuk a megigazulás kegyelmét. Most már ennek megfelelő életmódot is kell folytatnunk. Mutassunk fel tehát olyan buzgóságot, amely méltó lesz ilyen ajándékhoz.

Ma mindnyájan örültök, csak én vagyok szomorú. Ha magam előtt látom a lelkek tömegét, az egyház végtelen gazdagságát, rögtön azon kezdek gondolkodni: Ha elmúlik az ünnep és elszéled, hazamegy ez a tömeg, fáj és sír a lelkem, hogy az egyház, ennyi gyermek édesanyja nem tud minden összejövetelen örülni nektek, csak ünnepen. Micsoda vígasság, milyen öröm, Istennek milyen dicsőség, nektek milyen nagy lelki hasznotok volna, ha minden alkalommal ennyi embert látnánk összeseregleni a templomban.

Krisztus azért parancsolja, hogy az iránta való szeretetet még a lelkünknek is eléje tegyük, ami pedig mindennél becsesebb kincsünk, mert azt akarja, hogy minden mértéken felül szeresük őt.