Valósággal

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Sok mindent kellene elmondani a felolvasott ige kapcsán, de ezt most nem lehet. El kellene mondani, például, hogy Ábrahám drága bizonyíték mindannyiunk számára. Ábrahám garancia, ő minden hívőnek atyja, és hogy benne, Ábrahám módjára élve, mégiscsak szabadok vagyunk. Hiszen Ábrahámot isteni kegyelem és ígéret vezeti. Azt is el kellene mondani, hogy a szabadság mindent felülmúló lehetőség, és hogy ha van légszomj, akkor van szabadság-szomj is, és ha van légszennyezés, akkor van szabadság-szennyezés is. Azt is el kellene mondani, hogy a keresztyén ember szabadsága ráadásul transzcendens gyökerű, a szabadító Isten önbemutatkozásával: én vagyok az Úr...- ahogy a Tízparancsolat kezdődik - így indul a vele való szövetségünk. Isten, mint szabad és szabadító Isten lép hozzánk.

Szóljunk ma mégis az ige kapcsán arról, hogy van valami zavaró, mégpedig nagyon zavaró ebben a textusban. Mindannyian érezzük ezt, a jobbak, az élesebb szeműek, jobban hallók, komolyabbak akár több részben is felfogják ezt. Kálvin is, amikor ezt a szakaszt magyarázza, megjegyzi: nem helytálló János evangélista kifejezése ti. hogy hittek őbenne, legalábbis abban az értelemben, hogy ez a hit az a hit lenne, amely üdvözít, ez lenne a fides salvifica. Persze mi mondhatnánk Kálvinnak, hogy nem kell mindjárt János evangélistával is hitvitát kezdeni, mindenütt a sola fide-t keresni, és az egyik János, ti. Kálvin lehetne tiszteletteljesebb a másik János, az apostol irányában. De Kálvin érzékeli a zavar kapcsán egy másik jelenséget is. Ez pedig az, amikor Jézus azt mondja: akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal lesznek szabadok. Megjegyzi Kálvin, hogy ez a valósággal, ez nyomatékos. Miért van ez itt? Miért kell a szabadsághoz, megszabadítottsághoz hozzátoldani, hogy valósággal? Talán azért - gondolhatnánk, továbblépve Kálvin megjegyzéséből -, mert hogy a szabadságért meg kell harcolni. Vagy a szabadságot meg kell őrizni.

A kallódó fiatalok, és ezen belül a drogosok közötti misszió első és utolsó kérdése is mindig a szabadság kérdése. Szabadságharcos, szabadság-szomjas fiatalok indulnak el - sokszor éppen a drogok segítségével - egy belső pszichédelikus világba, remélve, hogy üdvtartományba lépnek majd. Mert ami az életükben, a családjukban, a társadalmukban, a neveltetésükben, a hagyományukban van, az minden, csak nem szabadság. De az a világ, ahova belépnek, ne feledjük, szennyezett világ. Az a szabadság, szennyezett szabadság. Halálos, veszedelmes, rettenetes. Ugyanolyan, mint amikor elmentek Magyarországról a szovjet csapatok, és szabadok lettünk, de itt maradtak jelentős területek több méteres mélységben kerozinnal szennyezve. Szabadok vagyunk, a szabadságunk azonban szennyezett.

De talán ezeknek a fiataloknak tetszik ez a mi Ábrahámunk. Merthogy Ábrahám szabad volt, kilépett a maga világából, otthagyta a kényelmes várost, nomád lett, zarándok, szabad csatangoló, jövőt kereső, abszolút  nonkonformista. Álljunk össze, mert a kettő össze is illik -, mi, akik Ábrahám gyermekei vagyunk, meg ezek a fiatalok, és hát persze itt van az igazság is, amely szabaddá tesz bennünket, ennek is nagymesterei vagyunk. De milyen zavaró, amikor Jézus azt mondja Ábrahám örököseinek, akik évszázadok óta élik büszkén, hogy ők Ábrahám gyermekei, és soha senkinek nem szolgáltak, hogy ők abszolút szabadok, és nekik ne mondja senki, hogy meg kell benneteket szabadítani, milyen zavaró, amikor azt mondja, - fordítom Jézus szavát a fonákjára -, ha valakit a Fiú nem szabadít, nem szabadíthat meg, az csak szabad, de valósággal nem szabad. Vagy egészen pontosan, mert olyan nyomatékos ez a szó, így kell mondanunk: akit Krisztus nem szabadíthat meg, csak szabad, de nem valósággal szabad.

Tehát szabadok mi, keresztyének, mert bennünket egy ilyen hagyomány hordoz, szabadok még inkább a reformátusok, mert mi protestálók, hit-harcosok, örök nonkonformisták vagyunk, kik Paul Tillich szavával, a protestáns princípiumban élünk, a nevünkben is benne van, mindig tiltakozunk, mi mindig minden bálványt ledöntünk, mi senkinek fejet nem hajtunk, mi kemény-nyakú kálvinisták vagyunk. S jöjjetek ti, fiatalok, csatangolók, nomádok, nonkonformisták, a másféle szabadok. Majd valahogy egymásra találunk. De mit mond Jézus? Azt mondja, hogy valósággal lesznek szabadok. Görögül „ontos", és mindjárt meg is ijedek, mert hallom a filozófusokat, az egzegetákat, a teológusokat, hogy ez a szó, - ontos -foglalt. Ez a szép görög szó nem közember szájába való, a preszokratikusok, Platon, Arisztoteles, a neoplatonikusok, a skolasztikusok, Heidegger és a többiek mind-mind erről beszéltek, ti ne beszéljetek erről, Jézus se beszéljen erről! Ugyan melyik iskolában doktorált  ő filozófiából? Válaszolhatnék a filozófusoknak, hogy viszont ti meg nem jól idézitek Pascalt, mert mindig csak így mondjátok: „Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak Istene, nem a filozófusok Istene", és éppen a lényeget hagyjátok el, amit Pascal mond: „Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak Istene, Jézus Krisztusnak Atyja." Csak éppen azt az ontos-t hagyjátok el, a lényeget, az élet forrását, az örök van-t, Istent magát. Amilyen fontos a filozófiának, a teológiának, a metafizikának az ontos, az ontológia, éppen olyan nyomatékos ahogy itt, ezt Jézus mondja. Csak néhány igei helyet hadd idézzek: próféta volt-e Keresztelő János? Jézus azt mondja: mindenki közül, aki asszony szült, ő a legnagyobb, és valósággal (ontos) próféta volt. Vagy idézzük Pál apostolt, aki azt mondja, hogyha olyan törvény adatott volna, mely képes megeleveníteni, akkor valóban (ontos) a törvényből volna az igazság.

De nemcsak a filozófusokhoz, az okos teológusokhoz kellene szólni, hanem a politikusokhoz is. Milyen törvények születnek ma Magyarországon? Megelevenítenek ezek a törvények? Vagy csak azt mondják, hogy szabad vagy, de magad vagy? Szabad vagy, és azt teszel, amit akarsz? Jézus azt mondja: az én szabadságom, az én küldötti mivoltom, az én igazságom abban van, hogy az Atya velem van, mert én azt teszem, amit az Atya mondott, és az Atya soha nem hagyott magamra. Milyen törvények születnek a mai szabadság-kergető Magyarországon? A szabadság törvényei születnek - halljuk lépten-nyomon. Erről zeng a világ. És odaakasztják ezt a szabadságot a magára hagyott ember nyakába.

Ezért hát nyugodtan ki kell mondanunk, hogy a keresztyén missziónak nem abban van a forrpontja, a nyugtalanító, felkavaró, megújító ereje, hogy a mi szabadságunk, a mi keresztyén szabadságunk vetekedni kezd a másikéval, avagy Ábrahám örököseinek szabadsága vetekedni kezd a másfajta nomádok szabadságával, a mi kétezer éves szabadságunk, amely már-már öreguras, hagyományos nonkonformizmus perbe száll, vitatkozik, vetekedik az újabbakéval. Jaj, de sokszor futunk bele ilyenkor mi, keresztyének a modern kor szabadság szennyezőinek világába, mert úgy szennyeződik a szabadság, hogy mindent megengedek valakinek, aztán magára hagyom, minden szabad neki, csak nincs benne Isten szabadsága. Mindent lehet, de nincs benne Istennek bűntörlő irgalma. Mindent lehet Isten nélkül. De Isten nélkül mit ér ez a mindent lehet? Semmit.

Ott van a forrpont, hogy ez a valóságos isteni tényleg és valóban, nos, ez maga a szabadság létforrása. Ez maga a szabad Isten. Akit a Fiú megszabadít, fölszabadítja a létrontás hatalmai alól, kiszabadítja az őshazugságok gyötrelmeiből, kiszabadítja a bűnnel átszennyezett szabadság álvilágából, és ezt az ontos-t, ezt a valósággal-t ajándékozza neki. Szabaddá teszi. Ezért mondja Lukács evangélista, amikor beszámol a feltámadásról: Krisztus valósággal támadott fel. És ezért mondja Pál apostol a Római levélben: őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. Szabad utat kaptunk a kegyelemhez Jézus Krisztusban. Bízzuk rá magunkat a szabadító Úrra, induljunk el ezen az úton, vállaljuk missziónknak ezt a nyugtalanító valóságát, mert akiket a Fiú megszabadít, azok lesznek valósággal szabadok. Ámen

Szabó István püspök
A Dizseri-díj átadásán, 2009. január 24.