Áhítat, 2022. május 10.

Rom 10-1-13
Veres Sándor főgondnok

 

Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. 

Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. 

Mert azzal, hogy Isten igazságát nem értették meg, hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni, nem engedelmeskedtek Isten igazságának.

Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. 

Mózes ugyanis azt írja a törvényből való igazságról, hogy „aki megcselekszi azokat, él általuk”. 

A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. 

Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. 

Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. 

Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. 

Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. 

Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” 

Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, 

mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”.

Rom 10-1-13

Csatolt állományok